Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Fekete Rózsa

FEKETE RÓZSA

 

                              fekete-rozsa1.jpg

 A fekete rózsát harmat cseppek itatják, végig gördülnek érzékeny szirmain. Egykor még fehér ruhában illatozott ez a rózsa, tündökölt. Mosolygott a világra nézve. De az élet ecsetével befestette feketére.
A harmat cseppek keserűvé váltak, és szüntelenül sírnak a rózsa lélekszirmain. Zokognak a cseppek, halk ez a könnyhullatás. Mégis hatalmas fájdalom keltette életre a bánat könnyét. A levelek hullnak, minden nap lepereg egy levél, földet ér.
Hová tűntek a kacagó, szeretettel teli levelek?
Elpusztította őket az élet. A mosoly megfagyott, a fájdalom otthont kapott.
Isten, nézz rá erre a kis virágra! Isten, vezesd az útját, adj neki szeretetet! Mindenható, locsold meg a szeretet vizével, kérlek! Könyörgöm neked segíts, mert szeretet hiánya van, és az éltető víz nélkül elszárad.
Már haldoklik a lelke, hatalmas a szenvedése, nem látja a fényt sem, csak a sötétséget!
Isten, küldj ajándékba viszonzott szeretetet, hogy felvegye újra fehér ruháját, és ontsa mámorító illatát.
Add uram, hogy a szeretet keltse életre, és boldog legyen, mert segítő kezed nélkül hamarosan elpusztul! Most könnyekbe fojtja bánatát, lelke remeg a fájdalom súlyától… Ne hagyd ezt Isten!
Szeretem a rózsát, a fehéret! Régen fehér rózsa voltam, a szeretetnek nyíltam, de az élet átfestette szirmaim. Most fekete vagyok, és Isten kezei felé nyúlok, hogy segítsen, mert elhervadok, és belehalok…